2015. augusztus 15., szombat

18. fejezet/ 1.rész

Sajnálom a késést, de semmi időm nem volt. A blogot folytatni fogom, remélem maradtak érdeklődők. Ez nem az egész rész, mert elég hosszú. de sietek a folytatásával.xx

Ott álldogáltam félmeztelenül, míg Harry felvett egy sapkát és egyszerűen kirohant az ajtón.
Mi a franc történt?
Csupán szórakozott velem? Elcsábított?
Nem, természetesen nem… gondoltam. Az anyukája rákos, persze, hogy őt fogja előbbre helyezni.
Visszavettem a ruháim és gyorsan utána mentem a földszintre.Csak el akartam már menni innen, bőven elég volt ennyi egy estére. Kimentem a kocsimhoz, ahol a tükörbe nézve próbáltam leszedni az arcomról a színes festékeket. Bármennyire is törölgettem, sehogy sem jött le, és ezen felül az egész nyakamat szívásnyomok borították.
Üldögéltem az autóban és csak bámultam ki a szélvédőn. Fogalmam sincs mit gondoltam ma este. Alig ismertem Harryt, és én csak úgy hagytam neki mindezt? Mi ütött belém? Hogy a helyzet még rosszabb legyen, Alex látott minket. Mi van, ha mindenkinek elmondja?
A kormánykeréknek döntöttem homlokom, s becsuktam szemeim.
Szedd össze magad, Avery.

Beindítottam az autóm és elindultam vissza a kampuszhoz. Ránéztem az órára, ami 00.47-et mutatott.
Leparkoltam, és ahogy felnéztem az Isabellával közös szobánkra, egy villany sem égett. Szörnyen éreztem magam, hisz mostanában egyáltalán nem voltam vele, de ő az idő nagy részében nem is tartózkodott a szobában. Amikor én felkeltem ő még aludt, s mikor meg visszaértem az órákról ő már elment.
Becsaptam a kocsiajtót, majd lezártam és besétáltam. Egyenesen a zuhanyzók felé vettem az irányt, annak ellenére, hogy nem volt váltóruhám. Azt hiszem, majd visszasétálok törölközőben. Néhány ember még lézengett a csarnokban, de nemsokára már ők is elvonulnak a szobájukba.
Levetkőztem és beálltam a meleg, gőzölgő zuhany alá. Miután hajamat és testemet is megmostam, elzártam a vizet és egy törölközőt csavartam testem köré. Megfogtam a koszos ruhákat, kilestem, majd futni kezdtem a második emeletre. Sikeresen besurrantam a szobába anélkül, hogy bárki meglátott volna. Felhúztam egy melegítőt és bebújtam a paplanom alá.

„Mi a fene van a nyakadon?” Kérdezte Bella az ágyából, laptopjával a kezében, míg épp egy filmet nézett netflixen.
„Uhm.. Én csak.. megütöttem..” Hazudtam egy szörnyű kifogást. Sosem tudnál elrejteni egy szívásnyomot.
„Baromság.” Rivallt rám Bella arrébb rakva laptopját és kibújt lepedője alól.
Felsóhajtottam, mikor tovább vizsgálta, próbálva kitalálni mik ezek a lila és piros foltok a nyakamon.
„Harry?” Kérdezte elsöpörve nedves hajam a nyakamról, míg a sértett felületet nyomkodta.
„Au!” Kiáltottam fel, a bőröm sajgott, és még az is fájt, ha a fejem egyik oldalról a másikra döntöttem.
„Rendben, szívás lesz ez holnap, úgy tűni elég jól-”
Félbeszakítottam, „Bella, holnap óráink lesznek és nagyon fáradt vagyok, szóval lefekszem aludni.”
Felnevetett. „Nektek srácok-”
Felé fordultam már majdnem, hogy sikítva. „Nem!”
Megkönnyebbülten sóhajtott. „Jó, annyit akartam mondani, hogy ez nem olyan, mint amilyen te vagy.”
Szem forgatva feküdtem be az ágyamba.
„Elég a kérdésekből.” Nem segített, de visszatartottam vele egy kitörni készülő nevetést.
**

2015. április 28., kedd

17. fejezet

Annak ellenére, hogy a buli kifejezetten lent volt tartva, nem mindenki tartotta ezt be. Az emberek a földszinten játszottak bulis játékokat, vagy kint lógtak a medencénél. Néhány szem találkozott Harryvel és velem, ahogy sétáltunk a hálója felé.
Voltam már ezelőtt Harry szobájában, a belseje takaros és rendezett volt. Megbotlott, amikor a lépcsőn mentünk fel.Volt benne valami. Valamit bevett, így még szórakozottabb lett. Megragadtam karját, a színek amik testét fedték, nem világítottak már, unalmassá váltak.
Felém fordította arcát, amin egy letörölhetetlen vigyor szélesedett. Az abszolút semmin nevetett.
„Harry?” Kérdeztem aggodalmasan.
„Igen?” Egy fokkal feljebb állt, mint én, így teste felém tornyosult.
„Te bevettél valamit?”
Erőszakosan rázta meg fejét.
Összehúzott szemöldökkel néztem rá, hosszan és keményen. „Hazudsz nekem?”
Hezitált a válasszal. „Rendben, bevettem valamit.”
Felnyögtem. „Mi a franc Harry? Mégis mit?”
Felnézett a szobájának irányába. „Nem fontos. Menjünk.” Megragadta a karom, de a lábam nem mozdult helyéről.
„Extazy?” A szemei elvándoroltak másfelé, majd visszavezette rám, és lágyan fejét rázta.
„Alábbhagyott már az ereje.”
Nem akartam úgy viselkedni, mintha az anyja lennék, így inkább bólintottam és felhúzott a lépcsőn. Kitárta az ajtaját, és a falhoz szorított, ajkunk egy csókban fonódott össze, míg kezei testemet térképezték. Lábával berúgta az ajtót, nem elválasztva ajkainkat még csak egy pillanatra sem. Nyelve az enyémmel együttesen mozgott. Észrevettem, hogy kezem esetlenül volt karján, mintha nem akarnám megérinteni, pedig Istenem, hogy én még mennyire akartam őt érinteni.
Kezemet a nyakán hagytam, amíg ő a nadrágjának övével babrált. Fürtje arcomat súrolták, amíg fejét lehajtva tartotta. Ajkaim fájdalmasak és pirosak voltak, amiért pár másodperce csókolóztunk, de lezártam ezt, hisz még nem végeztünk. Kicsúsztatta övét az övtartóból, és az ágyának lepedőjére hajította, majd hatalmas tenyereit combom alá rakta, és könnyedén felemelt a földről. A teste és a fal közé voltam szorítva, míg a nyakamat csókolgatta, lila és piros foltokat hagyva bőrömön egészen a kulcscsontomig.
Basszus. Nehéz lesz ezt eltüntetni holnap.
Bármit vett be korábban, még nem múlt el teljesen a hatása. Nem tudtam elhinni, hogy ez történik. Nem tudtam elhinni, hogy hagyom, hogy ez történjen.
„Istenem, annyira jó vagy…” Suttogta nyakamba, és ajkai újra az enyémen voltak. Ágyához vitt, s lerakott takarójára.
Tudtam, hogy ez hová vezet. Tudtam, hogy nem jó ötlet ezt csinálni. Kérnem kellene tőle egy óvszert? Félbeszakította gondolataimat, ahogy pólómat próbálta levenni. Segítettem neki, így felsőtestemet már csak egy melltartó fedte.
Lemosolygott rám, mielőtt megszólalt. „Megint csipke?”
Felnevettem, amikor lehajtotta nyakát, és ajkamtól végigcsókolt egészen a nadrágom szegélyéig. Szám egy O alakba nyitódott ki. A szívem száguldozott. Nem kellene aggódnom, hisz látott már félmeztelenül.
Nadrágjától eléggé küszködve szabadult meg. Esküszöm, szorosabb volt a farmerja, mint az enyém, pedig én lány vagyok. Végül lecsúsztatta, elhajította a földre és tovább csókolt. Keze levándorolt a rövidnadrágom felé, s megéreztem hideg kezeit csípőcsontomnál.
Hirtelen egy durranást hallottam a zárt ajtaja felől. Az ujját a csipkebugyim tetejéhez vezette, és ahogy az ajtó felé fordultam megdermedtem.
„H-harry?” Kérdeztem, megnyomtam hüvelykujjammal az állának alját, és fejét felfelé döntöttem.
„Huh?” Felém nézett, szeme bevérzett, ajkai pirosas és duzzadtak voltak. A kopogás az ajtón nem állt le, és egy hang hallatszott a másik oldaláról.
„Harry!” Az egyik srác volt.
Nem ismertem fel a hangot, de Harry kapkodva húzta fel nadrágját és elbotlott az ajtó előtt.
Elbújtam a takaró alá, mivel nem találtam a ruháimat, és Alex állt az ajtó előtt átadva egy telefont Harrynek.
Ő felém fordult, szájával egy ’sajnálomot’ tátogott, mielőtt kivette a telefont Alex kezéből. Becsukta maga mögött az ajtót, és valaki beszélt hozzá a vonal végéről.
„Hello?” Kérdezte aggódva.
Bármit is mondott a személy a másik oldalról, fontos lehetett, mert Harry elővett egy táskát és elkezdett belepakolni.
„Oké oké.” Mondta gyorsan, mielőtt letette.
„Mi történt?” Kérdeztem kiszállva a takaró alól, felé sétálva.
„Az anyukám. Nincs túl jól, és nem engedheti meg magának a kemot, amire szüksége van.” Szavai hadarva hagyták el száját.
„Hol van?” Kérdeztem, és próbáltam elállni az útjából.
„Kórházban.”
*

2015. április 26., vasárnap

16. fejezet

Sajnálom, hogy ennyit késett a rész, de jön az érettségi szünet így nem kell ennyit várni majd a következőre. :) Ne felejtsetek el kommentelni, jó olvasást.xx


Harry és én csendben üldögéltünk az autóban a házuk felhajtóján, várva, hogy az eső elcsendesedjen.
„Figyelj,” Kezdte telefonját nyomkodva. „Lesz itt holnap este egy buli.”Nem igazán tudtam elképzelni, hogy egy újabb partijára menjek, azok után ami Alexal történt legutóbb.
„Tudom, hogy nem szereted ezeket a bulikat, de ez sokkal jobb lesz, mint az eddigiek.”Felé pillantottam. Ha Harry velem van tudtam, hogy nem történhet semmi baj. Engem figyelt, de egy csomó házim volt.
„Biztos vagyok benne, hogy szuper lesz, de annyi házim van-”
„Avery, hagyd az iskolai dolgokat. Érezd jól magad egy kicsit.” Harry játékosan megütött az ülésen átnyúlva.
Ránéztem és elnevettem magam. „Rendben. Elmegyek.”
Harry mosolya még szélesebb lett. „Vegyél fel valami szűket és neon színűt.”
Hirtelen visszahoztak a szavai. „Mi? Miért?”
„Ne kérdezősködj, csak öltözz szűkbe és neonba.” Vágott vissza.
Megvontam a vállam ezzel megadva vereségemet. „Jó, majd találok valamit, azt hiszem.”
Harry kitekintett az ablakon a bejárati ajtó fele. „Akkor holnap találkozunk.”
Bólintottam, majd kiugrott az autóból és a bejárati ajtóhoz rohant. Ahogy ajtót nyitott egy srác adott át neki egy telefont, az arckifejezése pedig másodpercek alatt változott át. Becsapta maga mögött az ajtót.
Be kellene mennem, hogy mi a baj?
Csak hagyd őt egyedül… Voltál már vele a héten eleget.
Leparkolva az útról visszaindultam a kampuszra. Hosszú volt az út. Nagy a forgalom, és az egyetlen amire gondolni tudtam az a csókunk Harryvel… Harry most tényleg megakart csókolni. Nem egy hülye partijáték miatt…
Valóban meg akart csókolni.
Megcsókolt.
Leparkoltam a kollégium előtt és befutottam az épületbe, még mielőtt eláznék a szakadó eső alatt. Vártam a liftre, ami emeletekkel feljebb állt meg, és ahogy az ajtaját néztem egy fiú tűnt fel mellettem. Rápillantottam. Magas volt, nagyon magas. Fekete haja és élénk zöld szemei voltak. Eléggé elveszetten tanulmányozta a kampusz térképét.
„Elvesztél?” Kérdeztem, őt figyelve.
„Öhm,” Hezitált körülnézve pár másodpercig. „ Igazság szerint, igen.”
Felé léptem. „Melyik szobában vagy?”
„Itt azt írják a 317B szobában.”
„Az az én emeletemen van,” Nevettem mielőtt folytattam, „Erre, kövess.” Bólintott, majd nem sokkal utána megérkezett a lift. Belépve a kettes szint számát nyomtam meg.
„Hogy hívnak?” Kérdezte összehajtva a térképet, amit a hátsózsebébe csúsztatott.
„Avery.” Válaszoltam mosolyogva.
Lassan bólintott. „Garrett vagyok. Sok mindent hallottam már rólad, Avery.” Felkaptam a pillantásom a földről, majd kinyílt a liftajtó és kiléptünk rajta. Mit hallott rólam?
„Oh, igen? Mint például?” Kérdeztem olyan udvariasan, ahogy csak tudtam.
„Tudod, drog…” Válaszolt kurtán.
Oké, felidegesített. Ő hozta fel a témát, akkor miért nem mondja el, hogy mit hallott?
Körülnézett, mielőtt behelyezte a kulcsot a zárba. „Alex a testvérem.” Éreztem, ahogy csomó keletkezik a gyomromban és hátráltam tőle egy lépést.
Felnevetett a tettemet látva. „Ne aggódj, nem bírom őt. Ő egy igazi seggfej.”
„Igen, tudom.” Kereszteztem karjaim és a szobám ajtajának támaszkodtam.
„Sajnálom amit veled tett. Hála Isten Styles ott volt és hősiesen lecsapott.” Ledobta a táskáját és felém fordult.
Bólintottam a fejemmel és kérdeztem. „Átköltöztél?”
Kellett egy másodperc, hogy reagáljon a témaváltás végett. „Igen, valóban. Elmentem egy fiúakadémiára… Nem volt túl szórakoztató, ha érted mire gondolok.”
Felnevettem. „Igen, értem.”
Küldött felém egy kedves mosolyt. „Majd hamarosan találkozunk.”
Bólintottam, és ezzel mindketten eltűntünk a saját szobánkban.
Mikor becsuktam magam mögött az ajtót vettem észre, hogy Bella nincs itt. Körülnéztem valami kis üzenet után kutatva, de nem hagyott semmit. Bizonyára a könyvtárba van vagy valami. Mivel most egyedül vagyok, úgy gondoltam tanulnom kéne, hiszen holnap este nem lesz rá időm.
Egy részem izgatott volt a buli kapcsán.
***
A szekrényem előtt álltam, és olyan pólókat dobáltam az ágyra, amiről úgy gondoltam jó lesz a ma esti bulira, ami egy órán belül kezdődik. Elővettem egy neonsárga szűk haspólót és amilyen gyorsan csak tudtam belebújtam. Felvettem mellé egy fekete rövidnadrágot és felhúztam a régi, fekete conversemet. Megcsináltam a sminkem, majd hajamat egy lófarokba kötöttem, ami így a hátam közepéig ért.
Ahhoz képest, amennyire siettem elég jól sikerült a sminkem. Megragadtam a telefonom és a kocsikulcsot, majd rohantam a lépcső felé. Nem vesződtem azzal, hogy lifttel menjek. Sarkon fordultam a bejárati ajtónál és futottam az autómhoz. Az eső már elállt, bár a levegő még párás volt. Behelyeztem a kulcsot a gyújtásba és Harryék felé vettem az irányt.
Ahogy vezettem azon gondolkodtam, vajon milyen témájú a parti. Jól öltöztem fel? Ez volt az egyetlen ruhám ami neon…
Leparkoltam, és már kintről hallani lehetett a zenét. Nem égett a villany az emeleten, de mindenféle fények voltak a földszinten.
Kinyitottam a bejárati ajtót, hogy megtaláljam az embereket, ahol néhányan egy pohár sörrel a kezükben mutogattak az alaksorba vezető lépcső felé. A zenét követtem, amíg el nem értem az utolsó lépcsőfokot.
Leesett az állam.
Neon színek vannak mindenhol. Mindenkinek az arca és teste festékes volt, amik a villogó fények következtében jól látszott. Nekimentem több izzadt testnek, és nézelődtem nem-e látok bárkit, akit ismerek. Nem találtam senkit. A zene üvöltött és az emberek nekem jöttek. Nagyon sokan voltak kis helyen.
„Ave!” Hallottam, hogy valaki kiabál és már minden irányba fordultam, mígnem megláttam Harryt egy ecsettel és mindenféle őrült színekkel a kezében.
Mosolygott, ahogy felé közeledtem. „Hallottál engem.” Mosolyogva bólintottam.
Egy lány felé fordult a festékkel, aki átadott neki öt dollárt. Harry súgott valamit a fülébe, ő pedig bólintott. Odaadta nekem a raklap festéket és ecsetet, mielőtt a következő festéket váró személyhez került volna.
„Mi az?” Kérdeztem zavartan.
Harry vigyorgott. „Rajzolj a testemre.”
Ijedten tekintettem körbe. Komolyan ezt kéri tőlem?
Lenézett rám. „Csinálj valami menő mintát. Valami ütőset.”
„Én nem vagyok jó-”
Közbevágott. „Fess rám, vagy én festek rád, de megígérem az nem fog jól kinézni.”
Megráztam a fejem. Nem hittem el, hogy ezt csinálom. Belemártottam az ecsetet a neonnarancssárgába és mintákat festettem Harry mellkasának oldalára. Nem tudtam mit csinálok, de úgy tűnt, hogy hideg neki.
„Ez tetszik.” Mondta egy kacsintás mellett, megnézte, hogy a lány figyel-e, majd kezébe véve a neon rúzst elkezdte kifesteni a számat. Hagytam, hogy befejezze annak felkenését az ajkaimra.
„Nem kell fizetned ezért?” Kérdeztem, mosolyogva. Egyik ujját ajkaira rakta, míg megragadta az ecsetet és két csíkot húzott szemeim alá.
„Tökéletes.” Mondta megcsodálva munkáját. „Most már tudni fogom, hol van a szád a sötétben.”
Elpirultam szavaira, hála az égnek, hogy alig lát.
„Gyerünk.” Sürgetett, majd behúzott a táncoló tömeg közé és testemet sajátjához préselte. A zaj nagyon hangos volt, és a dobok ereje a fülemben dübörgött.
Éreztem, hogy Harry végigfuttatta kezeit az egész testemen. Egyáltalán nem éreztem kényelmetlennek a helyzetet, és fogalmam sincs mi vezetett ehhez. Úgy döntöttem, hogy elkezdem ringatni a csípőm a zenére. Nem akarom, hogy észrevegyék a félelmem. Nem hordhatom a szívemet az tarsolyomban, egész idő alatt.
Harry kezei megtalálták csípőmet, ami a zene ütemére mozgott. Arcát a nyakam hajlatába temette, míg kezei combomra csúsztak.
Mi volt vele és a combjaimmal?
Éreztem légzését a fülemnél, és tudtam, hogy mondani szeretne valamit.
„Menjünk fel a szobámba…”
Mi a francot kéne mondanom? Mielőtt feltudtam volna fogni, a szavak már elhagyták a számat.
„Rendben.”

*

2015. április 11., szombat

Második díjam

Csak annyit tudok mondani, hogy imádom ezt a hetet! Bár volt rossz része, ma megkaptam a második díjat, amit köszönök Szabó Krisztának! :)




Szabályok:
1. Írd ki kitől kaptad!
2. Írj magadról 10 dolgot!
3. Válaszolj 10 kérdésre!
4. Tegyél fel 10 kérdést!
5. Küldd tovább 10 embernek!

10 dolog rólam:
1. a Dark c. blog volt az első olvasott blogom, és ez is magyar formában.
2. 5 percnél többet nem tudok butikokban tölteni, ha nem próbálok fel semmit.
3. Bármennyire ijesztő, de imádom a Stockholm Syndrome blogokat.
4. Hetek óta nálam van, de még mindig nem tudtam elolvasni a Vérbe öltözött Anna c. könyvet.
5. Imádok tumblizni, néha a társaságban is azt nyomkodom beszéd helyett, dehogy vagyok antiszociális, dehogy.
6. Imádom az olvasóimat.
7. Szörnyű vagyok franciából.
8. Sose voltam a tanárok kedvence, nagy a szám, és már ígérgettek szaktanárit.
9. Utálom a szoknyákat és a színes, rikító ruhákat.
10. Gyerekkori sérelem miatt félek a japán animéktől.

Válaszom a 10 kérdésre:
1. Vannak levelező társaid?
   -Leginkább a pizza karaván, mindig visszaír, hogy elfogadták a rendelést, kis cukik.
2. Miért kezdted el az írást? 
   -Az első blogomnál kiakartam próbálni, és tetszett a dolog. A fordítást pedig azért, hogy az angol gyakoroljam és angolul nemtudó emberek is olvassák a nagyszerű angol fanfictionokat.
3. Honnan jött a történet fő alapja?
   -Fordítok.
4. Van youtube fiókod? És ha igen milyen csatornákra vagy feliratkozva?
   -Még Notar Mary-re is, szóval mindenre amit hallgatok, videósok közül csak GoodLike.
5. Mikor kezdted el az írást?
   -Karácsony és szilveszter között a fordítást, az első blogomat pedig 2014. április 26.
6. Hova szeretnél eljutni életed során?
   -Nagy utazó vagyok, de Amerika híresebb városai, főleg Los Angeles és Las Vegas.
7. Milyen könyveket szoktál olvasni?
   -Ilyen pirospöttyösöket, és ami megfog vagy ajánlják.
8. Milyen színű a szemed?
   -Zöldesbarna.
9. Ha felnősz milyen területen szeretnél dolgozni?
   -Valamit ami nem monoton és élvezem.
10. Van kedvenc sorozatod?
   -Két pasi meg egy kicsi, Teen Wolf.


Az én 10 kérdésem: 
1. Hova költöznél legszívesebben?
2. Nyugodt vagy ideges típus vagy?
3. Hány blogod volt eddig?
4. Van publikálatlan történeted, vagy novellád?
5. Főszereplőnek rossz vagy jófiút szeretsz használni?
6. Van olyan misztikus dolog amiben hiszel?
7. Ki a példaképed?
8. Blogot vagy könyvet olvasol szívesebben?
9. Ki az a férfi énekes akiről a legszívesebben olvasol?
10. Miben vagy kiemelkedő?

Akiknek küldöm a díjat:


2015. április 9., csütörtök

15. fejezet

Leparkoltam Harryék háza elé, míg szívem egyre jobban vert a mellkasomban. Olyan ideges voltam, hogy a gyomromban már csomók tömkelege keletkezett.
Még csak ki sem nyitottam az ajtót, amikor Harry beszállt és helyet foglalt a bőrülésen.
Kint esett az eső, az ablakra megállás nélkül hullottak a cseppek, és a betont is már pocsolyák borították.

Harry megigazította a haját és mosolyogva felém fordult.
„Nem hittem, hogy ma vihar lesz, olyan szép idő volt korábban.” Kezdte a beszélgetés, úgy látszik ő szívesen megy.
„Ez egy jel.” Motyogtam.
Harry a fejét rázta. „Tudod Avery, neked örülnöd kellene, hisz mindkét szülőd egészséges.” Harry hallhatóan kissé dühössé vált. Összecsikorgatta fogait beszéd közben. „Anyukám minden nap szenved és küzd. Segít az apám? Nem.”
Megráztam a fejem. Igaza volt. Hálásnak kéne inkább lennem, hogy az anyám jól van. Igen, ő bosszantó és egocentrikus, de még itt van és egészséges.
„Sajnálom…” Nem tudtam semmi mást kinyögni.
„Ja, oké.” Válaszolta kurtán, majd a szélvédőre eső vízcseppeket kezdte bámulni.
Csodálatos, gondoltam. Máris feldühítettem őt, aztán még csak az út felénél sem jártunk.

Néhány percig csendben ültünk, majd Harry keresgélni kezdett a kesztyűtartóban. Kivett pár albumot és tanulmányozni kezdte őket.
„The Killers… Komolyan?” Kérdezte fejét rázva.
Kivettem az albumot keze szorításából és homlokráncolva néztem rá.
„Nem, nem, nem. Megkéne hallgatnod néhány bandát. Ezek mind szarok.”
„Rendben. Mik ezek a ’jó bandák’ amikről beszélsz?” Ahogy haladtunk, próbáltam jobb kedvre deríteni. Lehet, hogy könnyen dühös lesz, de szinte bármivel rá lehet venni, hogy jó kedve legyen.
„The 1975, Panic! At The Disco, One Republic, Coldplay…” Folytatta, de nem tudtam mit felelni rá, csak mosolyogtam, ahogy bedugta a telefonját a rádióba és elindított egy dalt.
„The 1975 egy klasszikus.” Kiabálta túl a zenét, és kezével a combján dobolta az ütemet.
Halkítottam a hangerőn, ahogy a szüleim kocsifelhajtójára parkoltam. Leállítottam a motort, a szívem fájni kezdett mellkasomban. Úgy éreztem levegőt sem kapok, szörnyen ideges voltam.

„Készen állsz?” Kérdezte Harry, megragadva a kocsi kilincsét.
Bólintottam és kiszálltam a járműből, becsapva magam után az ajtót.
„Még egy dolog mielőtt bemegyünk, ha a szüleim-”
Félbeszakított a bejárati ajtó nyitódása, felfedve ezzel anyámat.
„Avery, édesem!” Egyből ölelésbe húzott. Kényelmetlenül bár, de visszaöleltem.
Tetőtől talpig végignézett rajtam, mielőtt megszólalt, „Felszedtél néhány kilót?” Elpirultam zavaromban.
Harry ott állt és próbálta elrejteni nevetését.
Anyám felé fordult és a mosolya rögtön eltűnt arcáról.
„Ki a franc ez?” Kérdezte udvariatlanul.

Tudtam, hogy ez lesz.
Harry elém lépett és illedelmesen bemutatkozott. „Harry vagyok. Örülök a találkozásnak, hölgyem.”
Anyám felfigyelt a kezén lévő tetoválásokra, és undorodva ráncolta szemöldökét.
„Ez a pasid?” Kérdezte rám nézve.
Igent akartam mondani, csak kihasználva a pillanatot, hogy ennél is dühösebb legyen, de ehelyett megráztam a fejem. Nem tudtam Harry mit gondolna rólam, ha azt mondanám.
„Jó.” Válaszolt gorombán és beljebb lépett.

Mentem utána, és próbáltam minél előbb befejezni ezt, hogy Harry és én leléphessünk. Bizonyára úgy érezte ő most szörnyű, pedig a tetoválás egyáltalán nem rossz. Baromi sok van rajta, de legalább nem borítja el az egész testét.
„Anya?” Néztem körül nála, „Apa itt van?”
Ott állt a bárnál, és egy pohár whiskyt töltött magának.
„Jesszus nem, kicsim.”
Éreztem, hogy Harry mögöttem van, míg a kíváncsiságom egyre csak nőtt.
„Mi az a hír, amit mondani szeretnél?” Kérdeztem.
A konyhapult felett nézett át Harryről rám.
Nem válaszolt, addig mi ott álltunk csendben.
Megismételtem a kérdésemet. „Mi az a fontos dolog?”
„Édesem,”
„Mit szeretnél közölni anya, én nem a semmiért jöttem ide.”
„Hazudtam.” Ordított felém.

Megráztam a fejem, hisz pontosan az történt, amire számítottam. Mindig is tudta, hogy az apámat jobban szerettem nála egészen addig a napig, amikor ő egy másik nővel aludt az anyám helyett. Azóta utálom mindkettőjüket. Anya sohasem törődött velem, egyszerűen csak szerette, hogy van valaki akinek panaszkodhat.

„Én csak beszélgetni szerettem volna a lányommal, olyan rossz dolog ez?” Kérdezte italát kortyolgatva.
Megráztam a fejem. „Hazudtál nekem, pedig én azt hittem tényleg valami rossz történt.”
„Azonban valami tényleg nem stimmel. Apád újraházasodik…” Mondta összedörzsölve száját, helyrehozva elkenődött rúzsát.
„Anya, én nem vagyok a terapeutád!” Köptem a szavakat.
Tudtam, hogy elfog jönni a nap, amikor egyikőjük talál valakit maga mellé, és lesz egy nevelő apám vagy nevelő anyám.
„Ez remek.” Mondtam röviden.

Bólintva indult el Harry és én felém, míg cipősarka minden lépésnél koppant a padlón.
„Azt gondoltam talán egyedül lehetek egy kis időre a lányommal, de úgy látszik hoztál egy hitvány személyt magaddal, akit csak az érdekel, hogy tetoválásokat szerezzen és csajai legyenek-”
„Ne beszélj így róla!” Álltam anyám elé, készen arra, hogy visszafogjam.
„Tulajdonképpen,” Állt fel Harry a bárszékről. „Én igenis a barátja vagyok. Őrülten szerelmesek vagyunk egymásba, és maga nem tud ez ellen tenni semmit.”
Nehezen rejtettem el nevetésem, míg Harry próbálta még jobban húzni az agyát. Tetszett, hogy ezt csinálja.
„Egy napon majd összeházasodunk, és nem válunk el vagy csaljuk meg egymást,” Kezdtem.
„És a gyerekeink terapeuták lesznek.” Fejezett be Harry.
Anyám arca dühös volt. „Csalódtam benned, Avery Grace Jefferson. Menjetek el innen!”

Hallani lehetett a kinti mennydörgés hangját, míg Harry megragadta a kezem és az ajtó felé sétáltunk. Kint zuhogott az eső, így futottunk a kocsiig, majd beülve mindkettőnk nevetésben tört ki.
„Oké, igazad volt. Anyád tényleg szörnyen önző.” Mondta elindítva az autót. Lehajtott a felhajtóról és hagytam, hogy ő vezessen.
„Tényleg nem kedvel téged…” Hátrahajtottam fejem az ülésre, úgy nézett felém. Haja csuromvizes volt, és a pólója is átázott.

Engem figyelt. A hajam és a pólóm vizes volt csakúgy, mint neki. Az ajkaimat kezdte nézni. Miért pont ajkaimat? Nekem is az övét kellett volna?
„Ha nem én vezetnék most…” Kezdte, de nem mondta végig.
„Akkor mit tennél?” Hosszú szempilláiról rózsaszín ajkaira vezettem tekintetem.
Lehúzódott az út szélére és felém fordult, mielőtt megszólalt. „Csókolj meg.”
Mozdulatlanná váltam, s gyomrom ideges pillangókkal töltődött meg.
„Csókolj meg Avery. Ne csak egy hülye játék miatt. Csókolj meg úgy, hogy te akarod.” Suttogta, és szánkat csupán néhány centiméter választotta már el.
Éreztem, hogy kezét a combomon pihenteti, majd feljebb csúsztatta a szoknyám alá. Hideg idő volt, ám a keze mégis meleg.

Megérezve ajkait enyémen behunytam szemem, és kezeimet nyaka köré fontam, ahogy felém hajolt még jobban, míg kezei a combomon fel, s alá jártak. A fejemet kissé jobbra döntöttem, mikor nyelvét átcsúsztatta számba.
Ez tényleg megtörténik?
Ajkai már nyakamon járnak, nyomot hagyva maga után.
„Harry,” Mondtam kifulladva.
Nem állt le, kezei még mindig a combomon, ajkai pedig a nyakamon tevékenykedtek.
„Harry” Szóltam neki újfent.
Végre rám nézett.
„Visszakell mennünk. Az idő egyre csak rosszabbodik.” Nevettem.
„Oh, rendben.” Emlékezett.
Beindította az autót és elhajtottunk.


+

Első díjam

Sziasztok, ma megkaptam első díjamat a blogra, köszönöm Daniella Mirachelle-nek!:)


Szabályok:
-Írd ki kitől van a díj.
-Írj magadról 10 dolgot.
-Válaszolj 10 kérdésre.
-Írj 10 kérdést.
-Küldd tovább a díjat.

10 dolog rólam:
-Mondhatni sportőrült vagyok, a kedvenc tantárgyam is a tesi.
-Eléggé fiús vagyok, és sokan mondják is, van amikor elkezdek bunyózni fiú osztálytárssal.
-Nagyon sok sportot kipróbáltam már, de a focinál leragadtam.
-Szeretnék boxra járni.
-Siófok Bányászhoz vagyok leigazolva.(foci)
-Suli után Angliában, ott pedig talán Londonban szeretném folytatni a dolgokat.
-Jövőre középfokúzok.
-Megbuktam félévkor fizikából, tavaly pedig még emelt fizika osztályra jelentkeztem.
-Régebb óta vagyok Belieber mint Directioner.
-Makacs vagyok és könnyen haragú.

Válasz a 10 kérdésre:
1.-Hány éves vagy?
   -16
2.-Miért döntöttél úgy, hogy elkezdesz blogolni?
   -Nagyon sok jó angol H.S. fanfic van, és szeretném ha olyanok is olvashatnák, akik nem tudnak angolul, és gyakorolni szeretném a nyelvet.
3.-Melyik volt az első blogod?
   -Egy JB fanfiction, de nemigazán volt időm rá, pedig egész jó sztori lett kitalálva rá.
4.-Van testvéred?
   -2 nővérem, csak féltestvérek és még sosem találkoztam velük.
5.-Olvasol angol blogokat? Ha igen, melyiket?
   - The Boxer, Inside the ring, és ha lesz időm szeretnék még többet is.
6.-Milyen zenéket szeretsz?
   -Sokszínű a zenei stílusom, gyengébb rock, mulatós, pop, rap, elég sok mindent meghallgatok. :)
7.-Melyik a kedvenc országod, vagy városod? Miért pont az?
   - Anglia, London. Tetszik a brit stílus, a város pedig gyönyörű, volt szerencsém tapasztalni.
8.-A szüleid tudják, hogy blogolsz? Ha igen, mit szólnak hozzá?
   -Nincs túl mély kapcsolatunk, nem tudják.
9.-Melyik megyében laksz?
   -Somogy
10.-Van kedvenc magyar sztárod? Ha igen, találkoztál már vele?
   -Dukai Regi, és még nem

10 kérdés:
Miben érzed magad tehetségesnek?
Mi inspirál a blogolásban?
Milyen stílusú történetet, könyvet olvasol szívesen? 
Hány olyan ember van, akiben jól megbízol?
Mit próbálnál ki, ha bármit kitudnál?
Véleményed a szürke 50-ről?
Céljaid az életben?
Kedvenc blogod?
Mit csinálsz szabadidődben?
Hallgatsz mások véleményére?

Akinek küldöm a díjat:

2015. április 5., vasárnap

14. fejezet

Ott ültem lefagyva és az ölemben fekvő telefonomat bámultam.
„Akarod, hogy feloldjam a telefonod és lejátszam?" Kérdezte, úgy láttam egy kicsit idegesen.
Bólintottam és lediktáltam neki a jelszavam. Beírta a számokat és megnyitotta az appot. Rámenve a lejátszásra anyám hangja csendült fel.

„Szia Avery. Hogy vagy, édesem? Hiányzol.. A ház rettenetesen magányos mióta elmentél. Ha lehetne, szeretném ha visszahívnál. Az apád és én szeretnénk megosztani veled valamit-" Átnyúltam az ülésen és kikaptam telefonom Harry kezéből, hogy leállítsam.

„Mi a franc? Nem hagyod befejezni az üzenetet?" Emelte fel a hangját Harry.
Megráztam a fejem, „Nem. Csak azt akarja, hogy hazamenjek, mert valószínűleg apának új barátnője van, és így magányos." Válaszoltam, míg Harry ráfordult az útra és visszafelé tartottunk a kampuszra.
„Akkor beszélned kell vele Avery. Ne hagyd egyedül ilyesmiért." Mondta, majd bekapcsolta az irányjelzőt.
„Nem. Anyám meg apám szóltak volna már ha történt valami.."
„Miért mondod ezt?" Kérdezte.
„Ki nem állhatják egymást."
„Engedd meg, hogy kitegyelek." Váltott témát Harry és befordult a szobákhoz tartozó kinti parkolóba. „Kell egy kis idő, hogy gondolkozz ezen."

Megköszöntem neki és felsétáltam a szobámba. Kinyitva az ajtót ott találtam Isabellát dühösen az ágyán.
„Hol a fenébe voltál? Majdnem szóltam a kampusz rendőröknek!" Kiabált felállva az ágyról.
„Harryvel voltam. Letartóztattak múlt éjszaka.."
Isabella leesett állal rázta meg a fejét. „Hogy mi?"
A táskámat a padlóra dobtam és felé sétáltam. „Nem Harry miatt tartóztattak le.  A barátnője volt."
„Mi történt?"
„Magánterületre mentünk dohányozni." Válaszoltam, összeszedve a dolgaimat ami a zuhanyzáshoz kelleni fog.
Isabella felnevetett.
„Elgáncsolt én meg elég keményen bevertem a fejem. A rendőrök elkaptak és bevittek az őrsre. Harry eljött, és kihozott engem."
„Mi történt ezután a barátnőjével?"Kérdezte megragadva a cuccait, hogy együtt menjünk le.
„Rendben," Elkezdtem kitalálni, hogy fogalmazzam meg, amit elakarok neki mondani, „Ők igazából nem randizgattak. Csak úgy kedvelték egymást.."

Isabella megértően bólintott. „Szóval elmentetek a házához és vele aludtál?"
Játékosan megütöttem a kezét. „Nem!" Csökkentettem hangomon, „Mi csak, úgymond, ugyanabban az ágyban aludtunk…"
Isabella somolygott mielőtt rám kiáltott, „Gyerünk Ave!"
Elpirulva fordítottam el a fejem.
„Eltudunk menni most zuhanyozni?" Váltottam témát.
Isabella válaszul kisétált az ajtón és a fürdő felé vettük az irányt.

A zuhanyfej felé fordulva vártam, hogy a víz hidegről melegre váltson. Isabella már a haját kezdte mosni.
„Bella?" Kérdeztem halkan.
„Igen?" Válaszolt.
„Az én, öhm, anya hívott tegnap este…”
Hallottam, ahogy elzárja a tusolót.
„Komolyan?” Hangja bosszúsan csengett.

Régóta ismerem Isabellát, így ő már minden kis részletét ismeri a családomnak. Végig ott volt nekem a szüleim válása alatt, és ő volt az első személy akinek elmondtam, hogy szemtanúja voltam apám viszonyának.

„Mit mondott?” Kérdezte aggodalommal hangjában.
„Látni akar…” Válaszoltam röviden.
„Ideges vagy, hogy visszamész?”
„Igen, eléggé. Mi van, ha az apám is ott lesz? Én nem akarom látni.”
Néhány másodpercre beállt közénk a csend.
„Szerintem elkellene menned Ave. Hátha az egyikőjük valami fontosat szeretne mondani…”
Bólintottam a forró víz alatt állva. Igaza volt. Ez lehet majd egy jó hír, de akár rossz is.
„Igazad van.” Válaszoltam, és bár nem láttam őt, de a falon keresztül is tudtam, hogy mosolyog.

+

Másnap az osztályterembe sétálva Harryt a szokásos helyén üldögélve találtam. Leültem mellé és azonnal kérdésekkel bombázott.
„Beszéltél már vele?”
„Kivel?”
Lenézett a professzor felé mielőtt folytatta, „Anyukáddal.”
„Oh.” Beharaptam az arcom belsejét.
Ott ült Harry engem nézve és a reakciómat várva.
„Átmegyek ma hozzá órák után.”
Harry elmosolyodott. „Jó.”
„Csak olyan ideges vagyok. Ő és az apám évek óta nem voltak egy helységben. Igazán fontosnak kell lennie a mondandójuknak…” Suttogtam, miközben úgy tettem mintha épp jegyzetelnék.
„Kell valaki, aki ott lesz veled?” Kérdezte. „Mert nekem nincs semmi dolgom ma estére.”

Nem tudtam elképzelni, hogy Harry is találkozzon a szüleimmel. Ha veszekednének olyan kínos lenne úgy, hogy ő is a szemtanúja, főleg ha a helyzet már kezelhetetlenné válik. De viszont jól jönne, ha valaki más is ott lenne velem. Talán ha eljönne, a szüleim megnyugodnának és rájönnének, hogy nem cirkuszolhatnak egy vendég előtt.

„Azt akarod kérdezni, hogy veled megyek-e ma este?” Kérdeztem mosolyogva.
Visszamosolygott rám, fehér fogai szikráztak és gödröcskéi is láthatóvá váltak.
„Talán…” Vigyorgott, ahogy a tollát babrálta.
Bólintottam. „Négyre érted megyek.”
„Kész leszek háromra.” Bólintott ő is.


+

2015. március 27., péntek

13. fejezet

Arra ébredtem, hogy valaki Harry bezárt ajtaján dörömböl. Túlságosan féltem ahhoz, hogy én keljek fel és nyissam ki. Lehet, hogy Alex, Zeke vagy akár Zoe az.
Lejjebb húztam a takarót és Harry hátát érintettem, "Harry!" Suttogtam hangosan. Morogva fordult felém az ágyon.
"Mi az?" motyogta hasára fekve, miközben egy párnát húzott a fejére.
"Harry valaki van az ajtónál." Suttogtam újfent, félve, hogy a kint álló illető meghallja a hangom.
Újra nyögött egyet, míg átfordult másik oldalára. "Mond meg neki, hogy menjen el."
Lehúzva magamról a takarót felsóhajtottam, félúton az ajtó felé pedig meghallottam a rejtélyes személy hangját.
"Harry! Az Istenért, nyisd ki ezt az ajtót!"
Ez Zoe.

Nem csak az, hogy Zoe az, de basszus, nagyon dühös lesz, ha rájön, hogy Harrynél töltöttem az estét miután Ő kihozott a börtönből, ezzel romba döntve lázadós kis tervét. Láttam, ahogy Harry kidugja a fejét az ágyból és gyorsan int, bújjak el a szekrényben.
Bólintottam, és gyorsan berohantam a szekrénybe, lecsúszva  fa ajtaján. A földön ülve térdeimet a mellkasomhoz húztam.

Hallottam, hogy Harry kinyitotta az ajtót, mire Zoe belépve azonnal beszélni kezdett.
"Tíz perce kint várok az ajtód előtt!"
Harry felnevetett, és érezni lehetett hangjában a haragot. "Szóval?"
"Mennyit alszol?" Köpte Zoe.

Annak ellenére, hogy nem láttam Harry arcán az ajtón keresztül, tudtam, nem veszi komolyan ezt az egészet.
"Hány embert próbálsz manipulálna, ha?" Köpte vissza a szavakat Harry. Úgy vágodtak a lányba szavak, mint egy kés. "Tudom mit csináltál Averyvel, amiért őt lesittelték tegnap este."
Látni akartam Zoe tekintetét, azért lassan résnyire nyitottam az ajtót, csak egy kicsit. Tökéletes rálátásom volt Zoera. Ott állt az ajtóban, retikült fogva az összefont kezei között. Megfizethetetlen volt a látványa, szörnyen összezavart volt.

"Én-," Kereste a szavakat, de hiába.
"Pontosan Zoe. Nincs mit mondanod. Sosem gondolsz a dolgok következményére. Embereket bántasz meg csak azért, hogy a csúcsra juthass." Vágott vissza Harry.
Zoe rosszálló arccal lépett hátrébb. "Azt mondod, hogy végeztünk?"
Harry nevetett bosszúságában, "Mi sosem kezdtük el."
Zoe fejét rázva lépett Harry elé, kezeit arca felé lendítette, és pofon vágva őt.
Harry mozdulatlanul állt, vörös arccal és megfeszült állkapoccsal.
"Baszd meg." Mondta Zoe, kilépve a szobából le, egyenesen a lépcsőn.
Harry sóhajtott, majd levágódott az ágyának szélére.
Kinyitottam lassan az ajtót és felé sétáltam.

"Rendben vagy?" Kérdeztem, bár ez egy hülye kérdés, de fogalmam sem volt mit mondjak.
Harry az arcához szorította kezét, "Megkarcolta a gyűrűje az arcom, de egyébként igen, jól vagyok."
Bementem a fürdőszobába néhány vizes zsebkendőért, amit arcához raktam.

"Akarsz menni valahova?" Harry felnézett rám, amikor arcához érintettem a zsebkendőket.
"Hova?" Kérdeztem.
"Kajálni, klubba, nem tudom." Vont vállat.
Megráztam a fejem. "Nincs házid?"
Harry felnevetett. "Visszük magunkkal, biztos vagyok benne, hogy megtudnád nekem csinálni."
Összeszűkitettem szemeimet rá. "Ez most egy vicc?"
"Halálosan komoly." Rám kacsintott, majd megragadta a kezem és odaadta a tegnap viselt nadrágomat. Felhúztam lábaimra, de a kapucnis pulcsiját magamon hagytam.

Ott álltam az ajtóban telefonnal a kezemben, mikor Harry levetette pólóját, és már csak a nike edző rövidnadrágjában volt. Megnéztem a telefonom és láttam Isabella üzeneteit, de ami a legjobban megrémisztett, a nem fogadott hívás anyámtól. Sohasem beszélt velem, hacsaknem az apámmal veszekedett. Tudta, hogy mi okból jöttem el, és az az ok, a szörnyű családi drámák voltak. Hagyott nekem egy hangposta üzenetet, de nem vesződtem annak meghallgatásával. Megnyomtam a Home gombot a telefonomon, és hagytam, hogy az alkalmazás eltűntesse a számát.

"Kész vagy?" Kérdezte megragadva a kilincset, és kilépve az előszobába.
Kimentem utána, épp amikor Zeke és Alex sétált el mellettünk. Harry megfogta a kezem és maga előtt vezetett. Mikor kiértünk elővette a kulcsait és kinyitotta a kocsit. Beszálltam az anyós, Harry pedig a vezetőülésbe.

"Megtudnánk először állni, hogy lemosassam a kocsimat?" Kérdezte, bedugva a kulcsot a gyújtásba.
Bólintottam és elővettem Harry házifeladatát.
Harry a vezetés közepette bekapcsolta a rádiót. Lágy metál játszott a háttérben, míg ő ujjaival a kormányon dobolt. Amikor odaéretünk Harry fizetett, és beállt a helyére. Az autó gurulni kezdett, mikor semlegesbe rakta azt.

"Ez matek, nem?" Rámutattam a lapra és bólintott.
"Miért van matek? Nem az angol a fő tárgyad?"
Vállat vont és megnyomott egy gombot. Az ablakok lehúzódtak és a gép belülre spriccelte a vizet. Sikítottam és a papírokkal próbáltam védeni arcomat. Harry csak nevetett mellettem, ahogy színes szappan kezdi elárasztani a kocsit.

"Mi a fenét csinálsz?" Kiabáltam, és a víz végigfolyt a műszerfalon és az ülésen.
Harry nevetett miközben haja tele ment szappannal. Próbáltam megmenteni a papírokat, hogy ne ázzanak el, de semmi értelme nem volt már. Az ablakon keresztül néztem egy kisfiút, aki a kocsik között járkált. Nevetett és ugrált, majd megfogta anyukája kezét. Harryhez fordultam, míg az autó egy hatalmas szárító felé gurult. Mosolyogva hunyta le szemeit.
"Ez a legjobb része, Ave." Mondta mosolyogva, szemeit még mindig csukva tartva.
Úgy néztem rá, mint egy őrültre.

Hirtelen a papírok repültek minden felé, próbáltam elkapni őket, de az ablakok nyitva voltak, így ez felesleges próbálkozás volt.
Harry kinyitotta szemeit és felhúzta az ablakot.
"Mit csináltál?" Próbáltam kiabálni vele, de elfojtotta egy nevetésem.
Harry megállította az autót és felém fordult.
"Kinek kell házifeladat, amikor van rengeteg olyan dolog, ami sokkal szórakoztatóbb?" Beindította az autót és újra az útra kanyarodott.

Harrynek teljesen igaza volt. Nem kell, hogy az egész életed a suli vagy munka körül forogjon. Időnként szükséged van egy kis szórakozásra, és úgy gondolom, ez az a dolog, amire Harrynek és nekem szükségünk van. Szórakozásra van szükségünk. És egy kis izgalomra.
De bizonyos oknál fogva, anyám valahogy mindig visszaszökik a fejembe.

"H-harry," nyitottam ki szám, mielőtt felfoghattam volna.
"Igen?" Aggodalommal teli szemekkel nézett rám.
"A-az anyám, hívott tegnap este." mondtam.
Felhúzta szemöldökét, "Válaszoltál neki?"
"Nem."
"Hagyott hangüzenetet?"
"Igen."

Harry az útra vezette tekintetét, és folytatta a vezetést, mikor a lámpa zöldre váltott.
"Meghallgattad legalább?" kérdezte, pillantgatva köztem és az út között.
Megráztam a fejem és lenéztem az ölemben lévő telefonomra. "Nem."
"Avery," kezdte, "Szerintem legalább meg kellene hallgatnod.."
Felsóhajtottam, fejemet az ülésen pihentetve.
"Szüksége lehet rád.." Rám nézett, s kezét combomon pihentette.


*

2015. március 21., szombat

12. fejezet


A rendőrségen ülve idegesen doboltam a lábammal. Mi van, ha felhívják a szüleimet? Mérgesek lennének rám, de nem jönnének el, hisz mindig túl elfoglaltak. Csalódottan keresztülfutattam kezemet a hajamon.

"Avery Jefferson?" A női rendőrtiszt kidugta a fejét a saroknál lévő falnál, és a két legjobb szóval tisztelt meg, "Szabadon távozhat."

Zavaros tekintettel és összeráncolt szemöldökkel néztem fel rá az ölemből.

A tiszt felsóhajtott, "Egy jóképű, fiatal fiú kifizette az óvadékod." Felém sétált és levette a bilincset. Kezem végre újra szabad volt és érezhettem.

Megráztam a fejem. Az óvadék több száz dollár, és persze, hogy Harrynek kell megmenteni.. Megint.
Kikísért a bejárati ajtó fele, és valóban, ott ült Harry a fapadon. Kezeit szájára rakta, és lábával úgy dobolt, mint egy őrült.

"Még egy kérdés mielőtt elmennék," Fordultam a rendőrnő felé, "Ez bele fog kerülni a papírjaimba?"

Tekintete Harry és köztem járt.

"Ő elintézte ezt neked." Megfordult és visszaült a monitor elé.
Lassan bólintottam, forrva a dühtől.

"Gyerünk." Köszörülte meg torkát, majd megragadta karom és a kocsija felé húzott.

"Mi a franc!" Kiabáltam mikor bezáródott mögöttünk az ajtó.

Harry elővette a kocsikulcsát, és megnyomva azt kinyitotta. "Mi az?"

Beletúrtam a hajamba. "Mennyit fizettél?"

"Nem illik ilyet kérdezni az emberektől, Avery Grace." Gúnyolódott.

Meglöktem mielőtt visszaszóltam, "Honnan tudod a középsőnevem?"


Harry elfordította a fejét és nevetett. "Láttam bent néhány aktát."

"Harry," Témát váltottam.

"Mennyit fizettél?"

Szemei összeszűkültek. "Ha elmondom befogod végre?"
Bólintottam.

"Ötszázat." mondta, beszállva a vezető ülésre.

Gyomromban csomók keletkeztek.

"Feltudtam volna hívni az anyukámat, vagy valami, Harry. Nem kellett volna ezt tenned." Ráztam a fejem.

Harry úgy nézett rám, mint valami hülyére, mielőtt megszólalt. "Oké, először is, Avery." Kiabált, "Mindenki tudja, hogy nem tudnál túlélni egy napot a börtönben, másodszor, holtbiztos, hogy nem engedhetsz meg ilyesmit a tökéletes kis papírjaidon."

Leesett az állam. " Ne merj velem így beszélni."
Harry hátratolatott és elhagytuk a parkolót.

"Ne mond meg, hogy mi a szaromat mondjak. Kibaszottul azt mondok amit akarok!" Köpte felém a szavakat, közben gyorsítva a sebességen.

"Állítsd meg az autót." Parancsoltam, komor hangon.

Harry az útról rám vezette tekintetét pár másodpercre, összezavarodott arccal. "Mi? Nem."

Csalódottan felsóhajtottam. "Harry, mondom állj meg."

Félreállva leparkolta az autót, és ujjaival a bőrkormányon dobolt. "Megálltam."

"A hátralévő utat megtudom tenni gyalog is."

Harry megragadta a kezem visszatartva az autóban.

"Azt mondják ma esni fog. Nem sétálsz." Harry hangja halkabb volt, és az érződő feszültség is csökkenni kezdett köztünk.

Gondolkodtam néhány másodpercig, mielőtt arra jutottam, jobb, ha ő visz haza.

"A pénzről pedig, mivel én vittelek bele ebbe a zűrzavarba, valahogy ki is kellett, hogy szedjelek." Harry ráfordult az útra, vissza a kampusz felé.

"Egyébként," Beharaptam az ajkam, vitatva, hogy elkellene-e mondanom neki az igazat, "Zoe volt az, aki belerángatott ebbe az egészbe.."

Harry későn kapcsolt. "Mi?"

Bólintottam. "Ellökött én pedig bevertem a fejem a betonba.."

Harry rácsapott a kormánykerékre, eléggé megijesztve engem. "Istenem! Az a ribanc!"

Hátradőltem a székben, túlságosan félve ahhoz, hogy beszéljek.

"Nem is kedvelem őt igazából. Egy finnyás kölyök. Csak egy olyan lányt akarok, aki nem elkényeztetett, jól tanul és egyedülálló személyisége van. De mindig olyan hárpiát fogok ki, aki csak pénzt akar tőlem és szexet." Nekinyomta homlokát a kormánynak, mikor megálltunk a stoptáblánál.

Még mindig csak ott ültem. "Hol van most?"

"Ki tudja." Morogta Harry. "Viszont nem akarom, hogy újra a szemem elé kerüljön."

Folytatta a vezetést egészen a közösségi házukhoz. Összezavart amikor leparkolta az Audit.

"Mit csinálunk?" Kérdeztem, kiszállva az anyós felöli oldalról.

"Maradj itt ma estére." Ragaszkodott hozzá Harry, elővéve telefonját és feloldva azt.

"Miért?" Kíváncsiskodtam.

"Mert a dékán biztonságiakat rendelt a kollégium köré. Valami parti van egy szobába. Sarah most mondta." Harry kinyitotta a bejárati ajtót és beléptünk a sötét házba. Szabad kezével felkapcsolta a villanyt, a jobbat pedig hátamra téve vezetett fel az emeletre.

Ahogy a szobájához sétáltunk elhaladtunk néhány srác mellett. Épp lefeküdni, vagy néhányan még zuhanyozni készültek. Kényelmetlenül éreztem magam, hisz tudtam, én vagyok az egyetlen lány a házban. Ez nem szabályellenes?

"Bezárom majd az ajtót." Szakította félbe gondolataimat Harry.

Lassan bólintottam, és leültem az óriási ágyának szélére. Szobájában a sötét színek uralkodtak, falai barnák, egyneműje pedig fekete volt. A másik oldalon egy könyvespolc foglalt helyet.

"Nincs nálam ruha vagy ilyesmi." Emlékeztettem őt.

"A szekrényemből tudsz kivenni egy pulóvert." mondta, és eltűnt a saját fürdőjében.

Bólintottam, majd odasétáltam a szekrényéhez. Kinyitva ajtaját, levettem a fogasról egy NYU felsőt.
Megfordultam, hogy megbizonyosodjak arról, Harry nem néz. Levettem Toms cipőim, lehúztam magamról a farmert és fejemen áthúztam a pólót. Gyorsan felvettem a nagy, túlméretezett kapucnis pulcsiját, és kihúztam alóla a hajam. Mikor megfordultam Harry a fürdőszoba ajtónak dőlt, szájában egy fogkefével, és önelégült vigyorral az arcán.

"Nem is tudtam, hogy így áll a csipke." Harry keresztbetett kézzel állt, egyikkel a fogkeféjét fogva.

Túl kínos lett volna erre válaszolnom, így inkább témát váltottam." Hol fogok aludni?"

Harry úgy nézett körül a szobájában, mint valami idióta."Hát, nem tudom.. Talán az ágyamban?"

Megforgattam a szemeim."Nem, az nem fog megtörténni."

Harry vigyorgott, mielőtt megszólalt, "Ne aggódj, majd alszok a szőnyegen."

Lehúztam Harry takaróját és leterítettem neki. Drága kölni és eper illatot árasztott. Elég furcsa egy kombináció.

Hallottam, hogy Harry kivesz valamit a szekrényéből, majd leoltotta a villanyt. Befeküdtem a nagy ágyának egyik oldalára, és a plafont kezdtem bámulni.

Éreztem, ahogy szemeim már csukódnak, mikor Harry befeküdt az ágy másik oldalára.

Gondoltam arra, hogy rászólok, de már túl fáradt voltam egy vitatkozáshoz. Elvégre is, ez az ő ágya. Ha benne akar aludni, megteheti…


++

2015. március 13., péntek

11. fejezet


A hét rettentő gyorsan elrepült. Minden házifeladatomat elkészítettem óráról órára, és a szabadidőmből is többet fordítottam tanulásra. Az idő nagy részét egyedül kellett töltenem. Isabella néhány haverjával találkozgatott, és Harry sem jött a héten órákra. Próbáltam megkeresni Saraht az egyetemen, de nincsenek közös óráink, és úgy tudom egy másik szakon is van az angol mellett.

Péntek este a telefonomat ellenőrizgettem, várva Harry hívását, ahogy megígérte.
Kilenc óra tájékában a rezegni kezdett. Egy farmer és egy v kivágású, rózsaszín póló volt rajtam. Felhúztam a Toms cipőm és felkaptam a telefonom az ágyról.

Feloldottam és elolvastam Harry üzenetét.
*találkozunk a földszinten öt perc múlva*

Felkaptam a szobám kulcsát, és bezártam magam mögött az ajtót. A lépcsőfokokat futva tettem meg, majd siettem Harry kocsijához.
Az Audija kint parkolt a szökőkút előtt.

"Szállj be." mosolygott rám Sarah, miközben lehúzta a hátsó ablakot.
Odamentem és beültem az anyósülésre.
"Szia Ave." Harry mosolygott, majd elindította a kocsit és elhajtott a parkolóból.
Visszamosolyogtam rá.

"Zoe jön?" Kérdezte Sarah mögülünk, keze Harry és az én ülésemen pihent.
"Ott találkozunk vele." Válaszolta Harry egy forgalmas utcába kanyarodva.
Össze voltam zavarodva. Ki az a Zoe? Vajon találkoztam már vele? Nem voltam rendben a nevekkel.
"Ki az a Zoe?" kérdeztem hülyén.
"Oh," mondta Sarah hátulról. "Elfelejtettem, hogy te nem tudod ki ő."
"Zoe a barátnőm." Válaszolta Harry előre figyelve.
Lassan bólintottam beharapva az ajkamat.

"Wow." Nevetett Sarah.
"Mi az?" Harry a tükörre pillantva nézett hátra Sarahra.
"Nem hiszem, hogy ez annyira komoly lenne köztetek."
"Tényleg nem az.. Csak nem tudom, hogy hívjam őt."Harry megrántotta a vállát és beálltunk egy sikátorba.

Témát váltottam. Úgy éreztem szomorú, ahogy erről beszél, de fogalmam sincs miért..
"Hol vagyunk?" Néztem körül a sötét utcán.
"Egy állatkertbe." Válaszolt Harry, ahogy kiszállt a járműből.
"Megvan a cucc?" Kérdezte halkan Sarah.
Összeszűkítettem szemeim.
"Cucc?"

Sarah és Harry nevettek, amíg elővett egy kis dobozt a zsebéből.
"Itt szoktunk cigizni." mondta Sarah, miközben átmászott a kerítésen.
Éreztem, ahogy gyomromban csomók keletkeznek. Arckifejezésem megváltozott, és szerintem fal fehér színem lett.

"Hadd találjam ki.." Harry hátrébb lépett egyet és a sarkán dülöngélt. "Sose cigiztél még?"
Nemlegesen ráztam fejem. Már sokszor megkínáltak, de sose volt elég merszem kipróbálni.

"Istenem, Ave, te sose tapasztaltad mi is az igazi szórakozás." Nevetett Sarah a rács túloldaláról.
Megráztam a fejem, Harry is elkezdett mászni, át, a szemközti oldalra.
"Te jössz." Vigyorgott Harry zsebre tett kézzel.

Először haboztam, mielőtt ujjaim közé fogtam a fémkerítést. Tényleg ezt kéne tennem? Annyi bajba tudnánk keveredni emiatt.
Gyorsan átmásztam, elhessegetve a rossz gondolatokat. Ahogy leugrottam láttam, hogy egy másik autó kanyarodik be a sikátorba.

"Megvárom Zoét. Srácok, addig menjetek a körhintához." Sarah bólintott és megragadta a kezem.
"Nincs biztonsági őr éjjel?"
Sarah nevetett és sétáltunk tovább, míg ő még mindig fogta a kis dobozkát. "Ez egy lerobbant állatkert, senki nem jár már ide."

Bólintottam, és odaértünk a megtört körhintához. Leült egy régi, kopott lóra, én pedig eggyel mellé. Pár perc elteltével Zoe és Harry jött a ködből.
Látni lehetett, ahogy lefagy a vigyor Zoe arcáról amikor meglátott, de gyorsan felvett egy hamiskás mosolyt a képére mielőtt megszólalt.
"Látom hoztad egy barátod." mondta Harrynek, miközben ő kihúzott egy öngyújtót a zsebéből.
"Igen. Ő itt Avery."

Általában nem szeretem, ha a srácok dohányoznak, de ahogy Harry a kis papírt a szájához emelte ajkai közé, hihetetlenül szexi látványt nyújtott. Hosszú ideig bent tartotta a füstöt, majd száján kifújta.
Zoe megforgatta szemeit, mielőtt kivette Harry szájából a cigit és ő is beleszívott volna.
Sarah átadta nekem a sajátját.

"Próbáld ki. Jó móka, hidd el."
Elvettem ujjai közül ő pedig meggyújtotta. Ahogy belélegeztem, rohamos köhögéssel jött ki tüdőmből. A füst fojtogatott, én pedig levegőért kapkodtam.
Harry hátrahajtott fejjel nevetett Sarahval együtt. Zoe újra a szemeit forgatta rám, majd ajkait erősen Harryéhez nyomta. Szinte olyan volt, mintha az orrom alá akarná dörgölni a "kapcsolatukat".
Aranyos, gondoltam.

Vettem egy mély levegőt, és újabb slukkot szívtam belőle. Ezúttal már úgy éreztem, mintha levennék az összes súlyt a vállaimról. Mintha minden stressz elszállt volna belőlem. Sarah mosolygott, mikor látta, hogy kezdek megnyugodni.
"Ave nagyon természetes." nevetett, és egy újat gyújtott magának.

Rámosolyogtam és mindannyian folytattuk a dohányzást, míg a cigiből már csak a vége maradt. Lovakon ültünk, Harryt és Zoet kivéve. Ők elmerültek a csókolózásban, Sarah meg úgy döntött, jobb inkább békén hagyni őket. Ő ez idő alatt újabb szálat vett elő.
Néztem a távolban parkoló autóinkat. Messziről halk szirénák hangját hallottam, és a házak felett fényeket húzódni. Késő volt, és én egyre-egyre idegesebb lettem. A látásom homályos volt, úgy éreztem csak lebegek a földön.

Hirtelen leesett, hogy Zoe nem kapcsolta le a kocsija világítását, így azok bevilágítottak az alacsonyabb lakásokba.

Basszus.

Harryék felé fordultam, majd vissza a házakra, és végül Sarah felé.
"Azt hiszem, valaki ránk hívta a rendőrséget.." Leszálltam a lóról, mikor már közelebbről hallottam a szirénákat.

Sarah nevetni kezdett, "Lazulj el Ave. Mi mindig ide járunk, nem fog történni semmi."
Ahogy befejezte a mondatát, piros, kék és fehér fények töltötték meg a sikátort közvetlen mögöttünk.
Sarah megragadta a cigisdobozt és zsebre vágta; pánikba esett.

"Baszki! Futás!" Ordította.

Ő és Harry egy rövidebb úton mentek, én és Zoe hátrébb voltunk. Szandálba volt és lemaradt. Ittas volt és magas, de mégsem törődtem vele. Inkább őt kapják el, minthogy engem.
Folytattam a futást, míg a rendőrök egyre csak közeledtek. Már majdnem a kerítésen másztam át, amikor Zoe lelökött a földre és bevertem fejem a kemény betonba. Felnyögtem a fájdalomtól, ő pedig elfutott mellettem. A rendőrök befordultak a sarkon, és rám világítottak a zseblámpákkal.

Ezt elrontottam, gondoltam..

Ha ezt az iskola megtudja, kirúghatnak, és elvesztem az ösztöndíjam.
"Tegye a kezét a háta mögé!" Parancsolta az egyik tiszt, lehúzott a földre és hagyta, hogy a térdemen üljek.

Kezeimet hátam mögé tettem, majd egy másik rendőr csuklóim köré tette a bilincset. Kényelmetlen volt, ahogy a fém belemélyedt bőrömbe. Felhúztak a földről és a rendőrautók felé vezettek.

"Le van tartóztatva magánterület megsértése miatt." mondta, miközben fejem búbját lefelé tolva beültetett a hátsó ülésre.

A szirénák ismételten megszólaltak, majd megláttam Harry kocsiját az út másik szélén állni, miközben engem nézett, és láttam a szomorú tekintetét az üvegen keresztül.

Ha nem lenne barátnője, nem lennék most ebben a helyzetben.
Dühös voltam.


*

2015. március 8., vasárnap

10. fejezet


"Visszatudlak vinni a házadba vagy buli van?" kérdeztem tőle a sötét éjszakában vezetve.
Felém fordította fejét, miközben az anyósülésen feküdt.
"Nem, egyik srác se tervezett mára." mondta és megdörzsölte szemeit.

Bólintottam és befordultam az utcájukba. Meglepő módon, az egész utcában nem volt semmiféle parti. Ez meglehetősen szokatlan volt és furcsa.
"Egy klubban buliznak a városba. Hetek óta erről beszéltek." mondta Harry, mintha a gondolataimat olvasná.
"Miért nem mentél?" Leparkoltam az úttest szélén és kivettem a kulcsot a gyújtásból.

Kinyitotta a kocsiajtót, majd nehézkesen felemelte magát az ülésről. Utánamentem, amint megbotlott a bejárati ajtó felé menet.
"Elegem van a bulikból." Nyöszörgött, miközben kereste a kulcsait zsebében, majd miután megtalálta kinyitotta az ajtót.

Ott álltam a verandán; zavarosan. Két napja Harry volt a legnagyobb partiarc a kampuszon, most pedig bevallja, hogy "elege van a bulikból". Próbáltam a legmeggyőzöttebb arcot felvenni, de amikor kinyitotta az ajtót meglepődtem. Minden tiszta volt.

"Ki takarította ki a helyet?" kérdeztem, Harryt követve a konyhába.
"Én." Kinyitotta a hűtőt és kivett egy doboz jégkrémet.
"Komolyan?" Felhúzott szemöldökkel néztem rá, miközben kiszedett a fiókból két kanalat.
"Igen. Utálom ha minden koszos." Elővett még egyet a fagylalthoz.
Lassan bólintottam. Harry volt a legkiszámíthatatlanabb fiú, akivel valaha is találkoztam. Igen, ő vicces volt és bulizós, de emellett okos és ügyes is. Miért kellett elrejteni ezt az oldalát?

"Kérdezhetek valamit?" fakadt ki.
Szavai félbeszakították gondolataim, de bólintottam, s közben belenyomtam kanalamat a fagylaltba.
"Van olyan titkod, amit nem akarsz elmondani senkinek sem?" kérdezte, kanalat a szájába véve, és hagyva, hogy a nyelvére olvadjon a hideg édesség. Kimerült zöld szemei az én zöldjeimet fürkészte.
"Igen." Eszembe jutott mindaz, amit gyerekként kellett átélnem. A szüleim csúnya válása, és, hogy szemtanúja voltam apán viszonyának.

Elkellene-e mondanom neki? Elkellene mondanom Harrynek a legsötétebb titkaimat?

Leültem egy bárszékre, ezzel Harry figyelmének középpontjába kerülve. "Mond el nekem." kérte.
"A-A szüleimről van szó.. Az egész gyerekkorom szörnyű volt.." kezdtem.
Harry úgy tűnt, nagyon figyel. Abbahagyta az evést és szemeivel az enyémet kémlelte.
"Apámnak viszonya volt, amikor én még 11 éves voltam. Történt valami, ezért korábban értem haza az iskolából. Sokat sétáltam hazáig, és amikor odaértem, láttam egy nőt apámmal az emeleten.."Éreztem, ahogy könny csordul ki szememből, de letöröltem őket.

Harry kezét az én pulton heverő kezemre rakta és megszorította, "Nem kell folytatnod."
Bólintottam, de beakartam fejezni a történetem, hogy teljes egészében tudja. "Az apám lefizetett, hogy ne áruljam el anyának, de ez nem olyan dolog volt, amit ellehetett titkolni. Szörnyű érzés volt."
Harry lassan bólintott. Hirtelen azon töprengtem, miért mondtam el ezt neki, ráadásul az egészet. Alig ismertem őt. Az egyik oldala durva volt és beképzelt, viszont a másik édes és okos. Volt benne valami, amiért megbíztam benne. Elvégre is, megmentett Alextől.

Témát váltottam. " Mi a helyzet veled?"
Felnézett a dobozból, így tekintetünk ismét összefonódott. Evett még egy kanállal, mielőtt elkezdte.
"Anyukám mellrákos. A harmadik szakaszban van." mondta, mintha meg sem hatná érzelmileg.
Elkerekedett a szemem, ahogy elhagyták a szavak száját.
Mit mondjak? Gondoltam.

"Sokszor látod őt?" kérdeztem, újabbat kanalazva a hideg fagyiból.
"Igyekszem, amennyiszer csak tudom. Egy nő szokott figyelni rá a régi házamban. Apám sosem látogatja. Ő a vezérigazgatója néhány nagyobb cégnek." Lenézett ölére.
"Ez az oka, amiért ittál ma este?" A kanállal babráltam a kezembe.
Bólintott, mielőtt megszólalt, "A kemoterápia egyre drágább, apám pedig nem fizeti ki."

Ez volt a legrosszabb helyzet, amit valaki tehet a gyerekével. Stresszben kell élnie, mert az egyik szülője haldoklik, és az egyetlen dolog amire szüksége van, ott van a szeme előtt. Csak egy társ, egy ember, aki segít neki.
"Sajnálom." Kértem bocsánatot.
"Miért sajnálod?"Nézett fel, mielőtt folytatta, "Te nem tehetsz semmiről. Az apám egy rohadék. Nem tudja mi az a szerelem vagy kedvesség."

Úgy éreztem, fájdalom épült fel bennem. Egyszerűn leszálltam a bárszékről, megkerültem a pultot és felé sétáltam, majd egy nagy ölelésbe vontam. Éreztem, ahogy ő is körülölel, én pedig arcomat mellkasához szorítottam.
"Mindkettőnk családja szörnyű."  Sóhajtott, lassan teljesen körém csavarta karjait, és csak ölelkeztünk.
"Mond ki még egyszer!" Ugrattam, de tudtam, hogy Harrynek igaza van. Mindkettőnket elrontott a családi élet. Boldog vagyok a kollégiumba. Távol kellett maradnom a családi drámáktól.

"Te ösztöndíjon vagy?" kérdezte, ahogy állát a vállamra rakta.
"Igen, rész ösztöndíjas, nem teljes körű." válaszoltam, "És mi a helyzet veled, Mr.Kisokos?" viccelődtem.
"Ami azt illeti, én teljes körű ösztöndíjas vagyok."Elhúzódott ölelésemből és mosolygott.
"Mindenki tudja ezt?" Kíváncsi voltam.
"Nem. Sarah-n és rajtad kívül senki nem tudja." Visszarakta a fagylalt dobozának tetejét, és visszapakolta a fagyasztóba. "De te vagy az egyetlen, aki tud az anyukámról."
Szembefordultam vele egy széles mosollyal az arcomon.
"Wow." motyogtam.
"Nem nyíltam meg így még senkinek. Úgy érzem, senkire sem tudom bízni a titkaim. Te mégis hallottad őket. Bízom benned." Lemosta a kanalakat, és visszarakta őket a többi ezüst közé a fiókba.
"Köszönöm." Ez az összes, amit mondani tudtam.
"Nem probléma." mondta a konyhapultnak támaszkodva, közben végigfutatta kezét fürtjein és ásított.
"Szerintem aludnod kéne Harry. Késő van, és holnap óráink lesznek." elvettem kulcsomat a pultról és az ajtó felé sétáltam.

"Jó éjt, Harry." köszöntem, ahogy az ajtóhoz értem.
"Várj Avery, mielőtt elmész.." Megragadta a karom, és gyengén ott tartott.
Megálltam és felé fordultam.
"Örülnék ha eljönnél velem és Sarahval valahova.. Ígérem nem egy buli." magyarázott.
"Jól hangzik." mosolyogva egyeztem bele.
"Jó," mosolya kiszélesedett, ami így látszani engedte fehér fogait, "Öltözz kényelmesen. Érted megyek kilencre."

Bólintottam és becsuktam az ajtót mögöttem.
Bármit is csinálunk pénteken, későn volt.
De valami izgalommal töltött el, legbelül.

*

2015. március 7., szombat

9. fejezet



A dolgok nem is voltak olyan vészesek, rosszabbra számítottam.
Görgettem lejjebb Isabella idővonalát és olvastam:
*Harry Styles hazavitte Avery Jeffersont egy kis kalandozásra (;*

Megráztam a fejem, ahogy megláttam egy képet is a tweethez csatolva.
"Mi a franc történt?" Isabella lehajtotta laptopja fedelét és rám pillantott.

Elkezdtem mesélni a legelejétől, "Sarah ugye meghívott erre a közösségi buliba. Először nem voltam benne biztos, hogy elkellene mennem, de aztán beleegyeztem, mert tudtam, ha nemet mondok, az egész szombatot alvással tölteném. Amikor odaértem összefutottam Sarahval aki adott egy italt, és miután elment letettem a poharat az asztalra, hogy visszaírjak neked, és ekkor Alex bedrogozta. A következő, amire emlékszem, hogy Alex próbálja levenni a nadrágom, és én megakartam állítani, de nem hagyta abba, majd megütött amiért sikítottam. Harry ezt meghallotta, bejött és megmentett."

Isabella üres tekintettel bámulta a falat.
"Bell?"
"Szólnod kellett volna, hogy elmenjek veled, Avery."
"Nem akarom, hogy egymás után két elpazarolt éjszakád legyen." mondtam őszintén.
"Mi történt azután, hogy Harry kimentett?" kérdezte.

"Elhoztak Sarahval és azt mondta, nem fognak erről beszélni.."
Isabella próbálta elrejteni előtörő nevetését de észrevettem.
"Mi az?" összezavart.

"Te tényleg azt hiszed, ez nem nagy ügy?" Felnyitotta laptopját és rámutatott egy képre ahol Harry visz le a lépcsőn kezeiben tartva, ki az ajtón.
"El kell mennem órákra." Váltottam témát, összeszedtem néhány ruhát amit felveszek és a zuhanyzó felé vettem az irányt.

Gyorsan letusoltam, és mentem órára. Felhúztam fejemre a pulóverem kapucniját, nehogy valaki felismerjen. Nem akarom, hogy megállítsanak az emberek és azt kérdezgessék valóban szexeltünk-e Harryvel.

Besétáltam az angolterembe és leültem a már szokásos helyemre.
Kicsivel később Harry jött be szörnyen fáradtan.

Azt hittem csak képzelődök, amikor láttam, hogy a sorok úgy alakultak, hogy mellém került.
"Láttál mindent twitteren?" Vigyorgott, ahogy lerakta a fehér, fából készült asztalra kávéját és elővette laptopját. "Bent vagyunk a trendek között."
"Semmi nem történt tegnap éjszaka."
"Touché." vigyorgott önelégülten. (megj.: Touché: talált, igaz. francia kifejezés, amikor igazat ad valaki a párbeszédekben)

Láttam, hogy a diákok minket figyelnek, amiért ilyen közel ült hozzám. Eszembe jutott, hogy a "barátnője" azt mondta, ne beszéljek vele többé különben..
Észrevétlenül Harryre vezettem tekintetem. Táskája fölé hajolva keresett valamit benne.
"Harry,"
Rám nézett, és szempillái megremegtek.
"Neked van barátnőd?" kérdeztem.
Harry nevetni kezdett, de eszébe jutott, hogy egy angolóra közepén vagyunk ezért szájára rakta kezét.
"Ez nekem túl gyors, Avery." nevetett.
"Nem, én nem úgy értettem, csak van az a lány.."
Úgy tett, mintha az órára figyelne néhány másodpercig.
"Na jó," dadogott, "Ő igazából nem a barátnőm, csak.."

Azon gondolkoztam, mit érthetett az alatt, hogy nem a barátnője.
"Úristen," Suttogtam kezemet a szám elé tartva,"Ti barátok vagytok e.."
Felemelte kezét és gyorsan befogta a szám még mielőtt bármit kimondhattam volna.
"Azt hiszem, ja."

Rosszállóan ráztam meg a fejem. "Jó, a te kis extrákkal barátod azt mondta, soha többé nem szólhatok hozzád.."
Lehajtotta a fejét és kissé felnevetett, "Beszélek majd vele. Ez hülyeség."

Lassan bólintottam, ezzel egyetértve vele és végül tudtam írni egy kisebb vázlatot az órához.
Amikor vége volt, bepakoltam mindent a táskámba és kisétáltam az ajtón.
Azt nem tudom, hogy jött e mögöttem vagy sem, de mindegy is, ez nem számít.
Visszaballagtam a szobánkba, kinyitottam az ajtót és bementem. Szemeimmel Isabellát kerestem, de úgy tűnik bement az óráira.
Lefeküdtem az ágyamra és elővettem a könyveim.

Pár órával később tanulás közben, meghallottam telefonom rezgését. Felvettem és egy mély, ittas hangot hallottam.

"Harry?"kérdeztem, "Mi a baj?"
Honnan van meg neki a számom? Sosem adtam meg neki, és egyszer sem kérte el.
"Sz-Szükségem van egy fuvarra.." összemosódtak szavai.

Telefonon keresztül is hallani lehetett, hogy nagyon sokat ivott.
"Hol vagy?" kérdeztem felkelve az ágyamból.

"Itt vagyok ebben a bárban a városba."Nehezen értettem meg szavait, de mielőtt felfogtam volna felkaptam a kulcsokat és kifutottam az ajtón.

"Maradj ott." mondtam gyorsan.
Vártam a válaszát, de letette.
Rohantam le a lépcsőn ki a kampuszról, meg sem állva a kocsimig. Bedugtam a kulcsot a gyújtásba és már indultam is.

Szörnyű volt a forgalom, főleg mert még nem volt késő. Csupán 7 óra van, de Harry már részeg. Csodálatos.
Nagyon sok bárt láttam az utcákon, ezért visszahívtam, hogy melyiknél tartózkodik.

"Szia Ave." hangja elveszett volt.
"Mi a hely neve? Az ahol vagy most." kérdeztem, miközben szemeimmel még mindig az utat figyelve. Úgy tűnt, mintha sosem akarna átváltani a lámpa.

"Oh. Csak nem elfelejtettem mondani neked?" mondta szarkazmussal.

Levéve a lábam a fékről, ráléptem a gázra és végig száguldottam a már üres utcán.
"Harry, mi a neve a bárnak?"
Elhallgatott egy pillanatra, és a vonal másik oldaláról felfordulást hallottam, hirtelen csak a legrosszabbakra tudtam gondolni.
"A neve 'Mike's Night Bar'."

Bólintottam. Tudtam hová kell mennem, ez az egyik leghíresebb szórakozóhely a városban. A diákok itt szoktak összejöveteleket tartani. Lefordultam az útról és kerestem egy üres helyet az autómnak.
Körülnéztem a nyitott bárnál. Az ajtó nyitva, emberek voltak kívül, s belül egyaránt.
Nem figyeltem, és észre sem vettem, hogy Harry az anyósülés felöli ablaknak dőlt hirtelen.
Kinyitottam az ajtót és beültettem.

Szörnyen nézett ki. Szemei alatt sötét karikák húzódtak, bőre pedig izzadt volt. Fehér pólója koszos, szűk fekete nadrágja meg szakadt volt.
Kitolattam a parkolóból és elindultam, vissza a kampuszra.
Több ezer kérdés keringett a fejemben..

Miért engem hívott a sok barátja közül?

Miért nem Saraht?

Miért itta le magát?

Ki adta meg neki a számom? Vagy honnan tudta megszerezni?

Valami rossz történt?

Ránéztem amikor az autó már lassabban ment.
Szemei csukva voltak, kezeit a hasán tartotta.
Tudni akartam miért nem volt jól, és miért részegedett le.
De most haza kell őt vinnem.
Végtére is, tartozom neki egyel.

*