10. fejezet

"Visszatudlak vinni a házadba vagy buli van?" kérdeztem tőle a sötét éjszakában vezetve.

Felém fordította fejét, miközben az anyósülésen feküdt.

"Nem, egyik srác se tervezett mára." mondta és megdörzsölte szemeit.

Bólintottam és befordultam az utcájukba. Meglepő módon, az egész utcában nem volt semmiféle parti. Ez meglehetősen szokatlan volt és furcsa.

"Egy klubban buliznak a városba. Hetek óta erről beszéltek." mondta Harry, mintha a gondolataimat olvasná.

"Miért nem mentél?" Leparkoltam az úttest szélén és kivettem a kulcsot a gyújtásból.

Kinyitotta a kocsiajtót, majd nehézkesen felemelte magát az ülésről. Utánamentem, amint megbotlott a bejárati ajtó felé menet.

"Elegem van a bulikból." Nyöszörgött, miközben kereste a kulcsait zsebében, majd miután megtalálta kinyitotta az ajtót.

Ott álltam a verandán; zavarosan. Két napja Harry volt a legnagyobb partiarc a kampuszon, most pedig bevallja, hogy "elege van a bulikból". Próbáltam a legmeggyőzöttebb arcot felvenni, de amikor kinyitotta az ajtót meglepődtem. Minden tiszta volt.

"Ki takarította ki a helyet?" kérdeztem, Harryt követve a konyhába.

"Én." Kinyitotta a hűtőt és kivett egy doboz jégkrémet.

"Komolyan?" Felhúzott szemöldökkel néztem rá, miközben kiszedett a fiókból két kanalat.

"Igen. Utálom ha minden koszos." Elővett még egyet a fagylalthoz.

Lassan bólintottam. Harry volt a legkiszámíthatatlanabb fiú, akivel valaha is találkoztam. Igen, ő vicces volt és bulizós, de emellett okos és ügyes is. Miért kellett elrejteni ezt az oldalát?

"Kérdezhetek valamit?" fakadt ki.

Szavai félbeszakították gondolataim, de bólintottam, s közben belenyomtam kanalamat a fagylaltba.

"Van olyan titkod, amit nem akarsz elmondani senkinek sem?" kérdezte, kanalat a szájába véve, és hagyva, hogy a nyelvére olvadjon a hideg édesség. Kimerült zöld szemei az én zöldjeimet fürkészte.

"Igen." Eszembe jutott mindaz, amit gyerekként kellett átélnem. A szüleim csúnya válása, és, hogy szemtanúja voltam apán viszonyának.

Elkellene-e mondanom neki? Elkellene mondanom Harrynek a legsötétebb titkaimat?

Leültem egy bárszékre, ezzel Harry figyelmének középpontjába kerülve. "Mond el nekem." kérte.

"A-A szüleimről van szó.. Az egész gyerekkorom szörnyű volt.." kezdtem.

Harry úgy tűnt, nagyon figyel. Abbahagyta az evést és szemeivel az enyémet kémlelte.

"Apámnak viszonya volt, amikor én még 11 éves voltam. Történt valami, ezért korábban értem haza az iskolából. Sokat sétáltam hazáig, és amikor odaértem, láttam egy nőt apámmal az emeleten.."Éreztem, ahogy könny csordul ki szememből, de letöröltem őket.

Harry kezét az én pulton heverő kezemre rakta és megszorította, "Nem kell folytatnod."

Bólintottam, de beakartam fejezni a történetem, hogy teljes egészében tudja. "Az apám lefizetett, hogy ne áruljam el anyának, de ez nem olyan dolog volt, amit ellehetett titkolni. Szörnyű érzés volt."

Harry lassan bólintott. Hirtelen azon töprengtem, miért mondtam el ezt neki, ráadásul az egészet. Alig ismertem őt. Az egyik oldala durva volt és beképzelt, viszont a másik édes és okos. Volt benne valami, amiért megbíztam benne. Elvégre is, megmentett Alextől.

Témát váltottam. " Mi a helyzet veled?"

Felnézett a dobozból, így tekintetünk ismét összefonódott. Evett még egy kanállal, mielőtt elkezdte.

"Anyukám mellrákos. A harmadik szakaszban van." mondta, mintha meg sem hatná érzelmileg.

Elkerekedett a szemem, ahogy elhagyták a szavak száját.

Mit mondjak? Gondoltam.

"Sokszor látod őt?" kérdeztem, újabbat kanalazva a hideg fagyiból.

"Igyekszem, amennyiszer csak tudom. Egy nő szokott figyelni rá a régi házamban. Apám sosem látogatja. Ő a vezérigazgatója néhány nagyobb cégnek." Lenézett ölére.

"Ez az oka, amiért ittál ma este?" A kanállal babráltam a kezembe.

Bólintott, mielőtt megszólalt, "A kemoterápia egyre drágább, apám pedig nem fizeti ki."

Ez volt a legrosszabb helyzet, amit valaki tehet a gyerekével. Stresszben kell élnie, mert az egyik szülője haldoklik, és az egyetlen dolog amire szüksége van, ott van a szeme előtt. Csak egy társ, egy ember, aki segít neki.

"Sajnálom." Kértem bocsánatot.

"Miért sajnálod?"Nézett fel, mielőtt folytatta, "Te nem tehetsz semmiről. Az apám egy rohadék. Nem tudja mi az a szerelem vagy kedvesség."

Úgy éreztem, fájdalom épült fel bennem. Egyszerűn leszálltam a bárszékről, megkerültem a pultot és felé sétáltam, majd egy nagy ölelésbe vontam. Éreztem, ahogy ő is körülölel, én pedig arcomat mellkasához szorítottam.

"Mindkettőnk családja szörnyű."  Sóhajtott, lassan teljesen körém csavarta karjait, és csak ölelkeztünk.

"Mond ki még egyszer!" Ugrattam, de tudtam, hogy Harrynek igaza van. Mindkettőnket elrontott a családi élet. Boldog vagyok a kollégiumba. Távol kellett maradnom a családi drámáktól.

"Te ösztöndíjon vagy?" kérdezte, ahogy állát a vállamra rakta.

"Igen, rész ösztöndíjas, nem teljes körű." válaszoltam, "És mi a helyzet veled, Mr.Kisokos?" viccelődtem.

"Ami azt illeti, én teljes körű ösztöndíjas vagyok."Elhúzódott ölelésemből és mosolygott.

"Mindenki tudja ezt?" Kíváncsi voltam.

"Nem. Sarah-n és rajtad kívül senki nem tudja." Visszarakta a fagylalt dobozának tetejét, és visszapakolta a fagyasztóba. "De te vagy az egyetlen, aki tud az anyukámról."

Szembefordultam vele egy széles mosollyal az arcomon.

"Wow." motyogtam.

"Nem nyíltam meg így még senkinek. Úgy érzem, senkire sem tudom bízni a titkaim. Te mégis hallottad őket. Bízom benned." Lemosta a kanalakat, és visszarakta őket a többi ezüst közé a fiókba.

"Köszönöm." Ez az összes, amit mondani tudtam.

"Nem probléma." mondta a konyhapultnak támaszkodva, közben végigfutatta kezét fürtjein és ásított.

"Szerintem aludnod kéne Harry. Késő van, és holnap óráink lesznek." elvettem kulcsomat a pultról és az ajtó felé sétáltam.

"Jó éjt, Harry." köszöntem, ahogy az ajtóhoz értem.

"Várj Avery, mielőtt elmész.." Megragadta a karom, és gyengén ott tartott.

Megálltam és felé fordultam.

"Örülnék ha eljönnél velem és Sarahval valahova.. Ígérem nem egy buli." magyarázott.

"Jól hangzik." mosolyogva egyeztem bele.

"Jó," mosolya kiszélesedett, ami így látszani engedte fehér fogait, "Öltözz kényelmesen. Érted megyek kilencre."

Bólintottam és becsuktam az ajtót mögöttem.

Bármit is csinálunk pénteken, későn volt.

De valami izgalommal töltött el, legbelül.

*