15. fejezet

Leparkoltam Harryék háza elé, míg szívem egyre jobban vert a mellkasomban. Olyan ideges voltam, hogy a gyomromban már csomók tömkelege keletkezett.

Még csak ki sem nyitottam az ajtót, amikor Harry beszállt és helyet foglalt a bőrülésen.

Kint esett az eső, az ablakra megállás nélkül hullottak a cseppek, és a betont is már pocsolyák borították.

Harry megigazította a haját és mosolyogva felém fordult.

„Nem hittem, hogy ma vihar lesz, olyan szép idő volt korábban.” Kezdte a beszélgetés, úgy látszik ő szívesen megy.

„Ez egy jel.” Motyogtam.

Harry a fejét rázta. „Tudod Avery, neked örülnöd kellene, hisz mindkét szülőd egészséges.” Harry hallhatóan kissé dühössé vált. Összecsikorgatta fogait beszéd közben. „Anyukám minden nap szenved és küzd. Segít az apám? Nem.”

Megráztam a fejem. Igaza volt. Hálásnak kéne inkább lennem, hogy az anyám jól van. Igen, ő bosszantó és egocentrikus, de még itt van és egészséges.

„Sajnálom…” Nem tudtam semmi mást kinyögni.

„Ja, oké.” Válaszolta kurtán, majd a szélvédőre eső vízcseppeket kezdte bámulni.

Csodálatos, gondoltam. Máris feldühítettem őt, aztán még csak az út felénél sem jártunk.

Néhány percig csendben ültünk, majd Harry keresgélni kezdett a kesztyűtartóban. Kivett pár albumot és tanulmányozni kezdte őket.

„The Killers… Komolyan?” Kérdezte fejét rázva.

Kivettem az albumot keze szorításából és homlokráncolva néztem rá.

„Nem, nem, nem. Megkéne hallgatnod néhány jó bandát. Ezek mind szarok.”

„Rendben. Mik ezek a ’jó bandák’ amikről beszélsz?” Ahogy haladtunk, próbáltam jobb kedvre deríteni. Lehet, hogy könnyen dühös lesz, de szinte bármivel rá lehet venni, hogy jó kedve legyen.

„The 1975, Panic! At The Disco, One Republic, Coldplay…” Folytatta, de nem tudtam mit felelni rá, csak mosolyogtam, ahogy bedugta a telefonját a rádióba és elindított egy dalt.

„The 1975 egy klasszikus.” Kiabálta túl a zenét, és kezével a combján dobolta az ütemet.

Halkítottam a hangerőn, ahogy a szüleim kocsifelhajtójára parkoltam. Leállítottam a motort, a szívem fájni kezdett mellkasomban. Úgy éreztem levegőt sem kapok, szörnyen ideges voltam.

„Készen állsz?” Kérdezte Harry, megragadva a kocsi kilincsét.

Bólintottam és kiszálltam a járműből, becsapva magam után az ajtót.

„Még egy dolog mielőtt bemegyünk, ha a szüleim-”

Félbeszakított a bejárati ajtó nyitódása, felfedve ezzel anyámat.

„Avery, édesem!” Egyből ölelésbe húzott. Kényelmetlenül bár, de visszaöleltem.

Tetőtől talpig végignézett rajtam, mielőtt megszólalt, „Felszedtél néhány kilót?” Elpirultam zavaromban.

Harry ott állt és próbálta elrejteni nevetését.

Anyám felé fordult és a mosolya rögtön eltűnt arcáról.

„Ki a franc ez?” Kérdezte udvariatlanul.

Tudtam, hogy ez lesz.

Harry elém lépett és illedelmesen bemutatkozott. „Harry vagyok. Örülök a találkozásnak, hölgyem.”

Anyám felfigyelt a kezén lévő tetoválásokra, és undorodva ráncolta szemöldökét.

„Ez a pasid?” Kérdezte rám nézve.

Igent akartam mondani, csak kihasználva a pillanatot, hogy ennél is dühösebb legyen, de ehelyett megráztam a fejem. Nem tudtam Harry mit gondolna rólam, ha azt mondanám.

„Jó.” Válaszolt gorombán és beljebb lépett.

Mentem utána, és próbáltam minél előbb befejezni ezt, hogy Harry és én leléphessünk. Bizonyára úgy érezte ő most szörnyű, pedig a tetoválás egyáltalán nem rossz. Baromi sok van rajta, de legalább nem borítja el az egész testét.

„Anya?” Néztem körül nála, „Apa itt van?”

Ott állt a bárnál, és egy pohár whiskyt töltött magának.

„Jesszus nem, kicsim.”

Éreztem, hogy Harry mögöttem van, míg a kíváncsiságom egyre csak nőtt.

„Mi az a hír, amit mondani szeretnél?” Kérdeztem.

A konyhapult felett nézett át Harryről rám.

Nem válaszolt, addig mi ott álltunk csendben.

Megismételtem a kérdésemet. „Mi az a fontos dolog?”

„Édesem,”

„Mit szeretnél közölni anya, én nem a semmiért jöttem ide.”

„Hazudtam.” Ordított felém.

Megráztam a fejem, hisz pontosan az történt, amire számítottam. Mindig is tudta, hogy az apámat jobban szerettem nála egészen addig a napig, amikor ő egy másik nővel aludt az anyám helyett. Azóta utálom mindkettőjüket. Anya sohasem törődött velem, egyszerűen csak szerette, hogy van valaki akinek panaszkodhat.

„Én csak beszélgetni szerettem volna a lányommal, olyan rossz dolog ez?” Kérdezte italát kortyolgatva.

Megráztam a fejem. „Hazudtál nekem, pedig én azt hittem tényleg valami rossz történt.”

„Azonban valami tényleg nem stimmel. Apád újraházasodik…” Mondta összedörzsölve száját, helyrehozva elkenődött rúzsát.

„Anya, én nem vagyok a terapeutád!” Köptem a szavakat.

Tudtam, hogy elfog jönni a nap, amikor egyikőjük talál valakit maga mellé, és lesz egy nevelő apám vagy nevelő anyám.

„Ez remek.” Mondtam röviden.

Bólintva indult el Harry és én felém, míg cipősarka minden lépésnél koppant a padlón.

„Azt gondoltam talán egyedül lehetek egy kis időre a lányommal, de úgy látszik hoztál egy hitvány személyt magaddal, akit csak az érdekel, hogy tetoválásokat szerezzen és csajai legyenek-”

„Ne beszélj így róla!” Álltam anyám elé, készen arra, hogy visszafogjam.

„Tulajdonképpen,” Állt fel Harry a bárszékről. „Én igenis a barátja vagyok. Őrülten szerelmesek vagyunk egymásba, és maga nem tud ez ellen tenni semmit.”

Nehezen rejtettem el nevetésem, míg Harry próbálta még jobban húzni az agyát. Tetszett, hogy ezt csinálja.

„Egy napon majd összeházasodunk, és nem válunk el vagy csaljuk meg egymást,” Kezdtem.

„És a gyerekeink terapeuták lesznek.” Fejezett be Harry.

Anyám arca dühös volt. „Csalódtam benned, Avery Grace Jefferson. Menjetek el innen!”

Hallani lehetett a kinti mennydörgés hangját, míg Harry megragadta a kezem és az ajtó felé sétáltunk. Kint zuhogott az eső, így futottunk a kocsiig, majd beülve mindkettőnk nevetésben tört ki.

„Oké, igazad volt. Anyád tényleg szörnyen önző.” Mondta elindítva az autót. Lehajtott a felhajtóról és hagytam, hogy ő vezessen.

„Tényleg nem kedvel téged…” Hátrahajtottam fejem az ülésre, úgy nézett felém. Haja csuromvizes volt, és a pólója is átázott.

Engem figyelt. A hajam és a pólóm vizes volt csakúgy, mint neki. Az ajkaimat kezdte nézni. Miért pont ajkaimat? Nekem is az övét kellett volna?

„Ha nem én vezetnék most…” Kezdte, de nem mondta végig.

„Akkor mit tennél?” Hosszú szempilláiról rózsaszín ajkaira vezettem tekintetem.

Lehúzódott az út szélére és felém fordult, mielőtt megszólalt. „Csókolj meg.”

Mozdulatlanná váltam, s gyomrom ideges pillangókkal töltődött meg.

„Csókolj meg Avery. Ne csak egy hülye játék miatt. Csókolj meg úgy, hogy te akarod.” Suttogta, és szánkat csupán néhány centiméter választotta már el.

Éreztem, hogy kezét a combomon pihenteti, majd feljebb csúsztatta a szoknyám alá. Hideg idő volt, ám a keze mégis meleg.

Megérezve ajkait enyémen behunytam szemem, és kezeimet nyaka köré fontam, ahogy felém hajolt még jobban, míg kezei a combomon fel, s alá jártak. A fejemet kissé jobbra döntöttem, mikor nyelvét átcsúsztatta számba.

Ez tényleg megtörténik?

Ajkai már nyakamon járnak, nyomot hagyva maga után.

„Harry,” Mondtam kifulladva.

Nem állt le, kezei még mindig a combomon, ajkai pedig a nyakamon tevékenykedtek.

„Harry” Szóltam neki újfent.

Végre rám nézett.

„Visszakell mennünk. Az idő egyre csak rosszabbodik.” Nevettem.

„Oh, rendben.” Emlékezett.

Beindította az autót és elhajtottunk.

+